
Az elmúlás gyöngéd árnyéka
Az elmúlás csendes, mint egy őszi hajnal, amikor a köd puha fátyla borítja a tájat. Megérint mindannyiunkat, hiszen a lét és a vég egymás kezét fogja az élet táncában. A tudat, hogy minden egyszer véget ér, talán félelemmel tölt el minket, de egyben különleges jelentőséggel ruházza fel azokat a pillanatokat, amelyeket megélhetünk. Ez az elmúlás paradoxona: a véges élet ad értelmet a létezésnek.





.webp)


